A Faktor Tanműhelyek Kft.

Rólunk

A Faktor Tanműhelyek Kft. 1990-ben alakult, azzal a céllal, hogy a helyi és környékbeli építőipari cégek számára biztosítson szakmunkás utánpótlást.

Több mint 20 évig képeztük tanulóinkat tanműhelyeinkben ács, asztalos, kőműves és festő szakmákban, majd 2017-ben a szakképzésben részt vevő tanulószám drasztikus csökkenése miatt a szakoktatást az asztalos szakmára szűkítettük le.

Szakoktatóink mindegyike több évtizede az asztalosiparban tevékenykedik, és a szakképzésben is a kezdetek óta jelen van.

A Dunaújvárosi SZC Hild József Szakközépiskolájaként szereztünk akkreditációt, diákjaink az asztalos évfolyam második és harmadik osztályaiból kerülnek ki.

Szakképzés mellett az asztalosipari piac szereplőjeként is helyt állunk, gépparkunk egyedülálló felszereltséggel rendelkezik a régióban, célunk szolgáltatásaink folyamatos bővítése az asztalosipar minden területét lefedve.